Esély a 3. esélyre 1. fejezet

(Bree Szemszöge)
  - Intézd el gyorsan, Felix! -mutatott rám Jane unottan. -Szeretnék már hazaindulni.
  - Ne nézz oda! -suttogta a gondolatolvasó.
Lehunytam a szemem...
 Zuhantam. Nem tudom fel vagy le. Minden fekete volt.   1 óra elteltével még mindig éreztem a fájdalmat. Csak remélni tudtam, hogy Diego-nak nem voltak ekkora fájdalmai. Szerettem őt. Persze ez nyilvánvaló. Pontosan emlékszem utolsó találkozásunkra,utolsó csókunkra... De ennek már vége. Szerettem volna tőle elbúcsúzni mielőtt meghalok, bár most már nemigen remélhetek semmi jót. 2 esélyt is kaptam az életre, mindkettő rosszul végződött. Utáltam Riley-t! Utáltam Victoriát! Utáltam mindenkit aki valaha is ártott nekem! A sárgaszeműeknek viszont örök hálám. Megölték teremtőmet és fogvatartómat. Megbosszulták szerelmem halálát. Helyettem. Ekkor valaki hirtelen elkapta a kezem, és egy pillanat alatt egy fehér helyiségben találtam magam. Nem volt ott senki rajtam kívül. Ezt nem értem. Valakinek ki kellett húznia a sötét világból. Valaki megjelent előttem és kezet nyújtott. Egy lány volt. Nem ismertem, de megfogtam a kezét. Húzni kezdett, és én mentem vele. Magam sem értem miért fogtam meg a kezét. Hiszen tőből ki is téphetné. Megpróbáltam felmérni a helyzetet, hogy hol lehetek. De minden összefojt, pedig emberi tempóban mentünk. Inkább a megmentőmre koncentráltam. Derékig érő barna haja, mélytengerkék szeme és ragyogó mosolya volt. Tehát nem vámpír. 160 cm lehetett, kb annyi idős mint én. Még egy szót sem beszéltünk egymással, de nekem szimpatikus volt. Ekkor élesen megállt és szembe fordult velem.
  - Helló! -mondta bátran, egy cseppnyi félelem nélkül.
  - Szia. Megtudhatnám ki vagy?
  - A nevem Nadja.- majd hirtelen megölelt.- Annyira örülök hogy megismertelek, Bree! Diego már annyit mesélt rólad.
  - Állj, állj, állj! Először is honnan tudod a nevemet? És honnan ismered Diego-t ?
  - Jaj, bocsi! Nem akartalak így letámadni! -hajtotta le a fejét - Csak annyira vártam már ezt a pillanatot. Szóval, hogy is magyarázzam... Én egy szellem vagyok. Olyan mint te, csak felsőbb rendű. Nekem van néhány képességem amivel az Égiek ajándékoztak meg. Én segítem át az újonnan meghalt vámpírokat a kezdeti nehézségeken.
  - Milyen nehézségeken? -Ezt valahogy nem értettem, de érdekelt.
  - Mivel vámpír vagy, kötöttebbek az érzéseid. És mivel kötöttebbek, csak akkor mehetsz át a "kapun",- rajzolt idézőjeleket kezével- ha már nyugodt lesz a lelked. A lelked csak akkor lesz nyugodt, hogyha megbosszulod azokat akik bántottak téged, meghálálod azoknak a segítséget, akik valaha segítettek neked vagy pedig bevallod valakinek az érzéseidet.
  -Huh, ez így kicsit bonyolult.
  -Most már biztos, hogy összeilletek. Tisztára mint Diego.- sóhajtott fel, én pedig megrándultam szerelmem nevére. -Ne aggódj! Hamarosan találkozhattok! Csak először legyen tiszta a lelked. De vissza a lényegre. Mondasz nekem egy személyt, és én elviszlek téged hozzá. Te pedig eldöntheted, hogy szerencsét esetleg átkot kívánsz neki. Így már érted?
  -Tehát ha én most azt mondom neked, hogy vigyél el Jane-hez, hogy megölhessem,akkor megteszed? -csillant fel a szemem.
  -Megtehetem, de inkább gondold át. Nem akarod inkább meghálálni Cullenéknek, hogy megölték mindkét ellenségedet? Hiszen te most csak az egyiket tudnád?
  -Oké, igazad van. Nem a harag fog vezérelni a döntésemnél. De mielőtt meghoznám, megnézhetném hogy hogy vannak Cullenék?
  -Persze- mosolyodott el, és újra kezet nyújtott, amit újra megfogtam.